Kovács Viktória

Konduktor-tanító, TSMT-terapeuta


| e-mail: kovacs.viktoria@jatszoda.hu |

2005-ben végeztem a Nemzetközi Pető Intézetben, mint konduktor-tanító. Az évek folyamán jártam Angliában és Kanadában, ahol mozgássérült és halmozottan sérült gyerekekkel foglalkoztam. Egy továbbképzés alkalmával vettem részt a Tervezett Szenzomotoros Tréning 0- 3 éves korig tanfolyamán. Ezen terápia alkalmazható magatartás- és viselkedészavar, hiperaktivitás, megkésett mozgás- és beszédfejlődés, autizmus, értelmi- és mozgássérülés, esetén. Dolgoztam a Gekkó képességfejlesztő játszóházban is, ahol több kisgyermeknél is végeztem állalpotfelmérést. Ott és a Játszodában vált világossá számomra, hogy nagyon sok gyereknek van szüksége az ilyen jellegű játékos és ingerekkel teli mozgásfejlesztő foglalkozásokra. A Játszodában már 2005 ősze óta veszek részt a gyerekek fejlesztésében. Nagy örömömre szolgál, amikor egy-egy foglalkozás után a gyerekeknél látható akár egy pici fejlődés is. Fontosnak tartom a szülők segítését és esetleges irányítását a megfelelő szakemberhez a gyermekük fejlődése érdekében.